MÁGIA * MÁGIA
Copyright Kozmosz '2000
A fraktáloktól a káoszmágiáig I.
A káoszt a nemlineáris dinamika, azaz az ingerekre nem azok irányában reagáló rendszerek tudománya vizsgálja. A nemlineáris dinamika elképzelése szerint a káosz nem tökéletes szervezetlenség, vagy véletlenszerű összevisszaság, inkább mederbe terelt véletlenszerűséget feltételez. Összefüggésbe hozható a fraktálok geometriájával.
Ha a természetet vesszük szemügyre, fraktálok között találjuk magunkat. Figyeljünk meg egy egyszerű tölgyest, észrevesszük, hogy bár nem találunk két egyforma példányt, mégis felismerjük azokat színükről, leveleikről, formájukról. Egy fa magjában genetikai és energetikai mintákat is találunk a kifejlett példány formájára. A fraktálok, olyan leíró algoritmusok, melyek fizikailag rögzítik például egy fa sejtjeinek, sajátosságainak háromdimenziós koordinátáit.
A természetben mindenhol megtalálhatók a fraktálok. A galaxisok spirálkarjaiban, a hegyekben, felhőkben, a fákban, a patakok vagy folyók kanyarulataiban, a tavak, tengerek partszakaszaiban és az élőlényekben is felfedezhetjük. Az ember által alkotott tárgyak azonban nem feltétlenül tartalmazzák. Az emberi test is rengeteg fraktált tartalmaz, ilyenek többek között a vérerek, az idegek, és a légutak csőhálózata.
Alapvető fraktáljellegzetesség, a fraktálokat felépítő elemek önhasonlósága. Az egyes részletekre ránagyítva vagy azokat kicsinyítve ugyanazokat a jellegzetességeket találjuk.
A fraktálszerkezetek gyakran a nemlineáris dinamika káoszából születnek. Amikor egy kaotikusnak nevezett folyamat formálja a környezetet, nyomában fraktálok jönnek létre. A fraktálok Benoit B. Mandelbrot megfogalmazásában változatos méretű és irányultságú, de hasonló formájú elemekből épülnek fel. Az elnevezés a latin fractus, azaz törni szóból származik, mely arra utal, hogy törtdimenziójú alakzatokról van szó.
Egyes idegsejtek szerkezetében asszimetrikusan kiinduló elágazások vannak, melyek elnevezése dendrit. Erősebb nagyítás esetén a dendritek végeinél újabb elágazások figyelhetők meg, majd még újabbak. A dendritek egy idő után nem ágaznak el többé, az "igazi" fraktálokkal ellentétben, melyek elvileg végtelen sok elágazást tartalmaznak.
Bármilyen kis léptékben vizsgáljuk a fraktálokat, mindig ugyanolyan elemekből épülnek fel. Ebből kifolyólag méretüket nem lehet pontosan meghatározni, így a matematikusok a fraktálok kiterjedését dimenziónak nevezik. Míg a vonal egydimenziós, a kör kétdimenziós, a gömb háromdimenziós, addig a fraktálok dimenziója nem egész hanem tört szám. Az egydimenziójú egyenesekből olyan sűrűn elágazó, tekervényes rajzolatú alakzatok készíthetők, melyek majdnem kitöltik a síkot. Minél teljesebb a kitöltöttség, annál közelebb áll a második dimenzióhoz.
Az euklideszi értelemben vett vonal a tér egy dimenzióját foglalja el, míg például egy partvonal átnyúlik a második dimenzióba, míg egy hegy dimenziószáma kettő és három között van. A mai tudomány még nem ismeri a dimenziók számát, a mágikus szemlélet azonban tisztában van azok végtelenségével.
Az élettanba a nyolcvanas évek elején vonult be a káoszelmélet. Abból a feltételezésből indult ki, hogy a káosz az öregedő szervezetben a legjobban megfigyelhető. A fiatal szív elvileg normális szinuszritmusban működik, ám a pontosabb vizsgálatokból kiderült, hogy az egészséges ember szívének ritmusa ingadozást mutat. A tudósok ezt a jelenséget azzal magyarázták, hogy a szervezet stabilizálódásra törekszik, és így próbája meg kivédeni a belső környezet ingadozását. A homeosztázis elve szerint a szívritmus ingadozása pusztán a környezet változásai nyomán fellépő átmeneti jelenség, ami azt jelenti, hogy az elöregedett szervezetben a szívnek már nehezebb fenntartani a nyugalmi működés ütemét. Azonban ha figyelemmel kísérjük egy grafikonon a szívműködés ritmusát, azt figyelhetjük meg, a kapott görbe látszólag teljesen véletlenszerű mintázatot mutat. Észrevehetjük, hogy a nap bizonyos időszakaiban a görbe gyakran ingadozik, és az ennek megfelelő szakasz kicsiben nagyon hasonlít az egész napos görbéhez. Ez a belső hasonlóság emlékeztet a fraktálok elágazásainak geometriájára. Ebből következik, hogy a szív soha nem jut egy homeosztatikus nyugvópontra, még akkor is ingadozik, amikor a külső ingerhatások változatlanok. Sőt, az is megállapítást nyert, hogy az idősebb szervezet sokkal több periodikus elemet képes produkálni. Annak megállapítása hogy ez a görbe kaotikus vagy periodikus-e, meg kell vizsgálnunk a görbe Fourier-spektrumát, ami bármely görbe esetén feltárja az esetlegesen előforduló periódusokat. Ezt figyelembe véve arra a megállapításra jutottak, a szívritmus általában kaotikusan ingadozik.
Több kutatócsoport megállapítása szerint a káosz az idegrendszer természetes jelensége. Az idegsejtek közötti kölcsönhatások utánzásával bemutatták, hogyan jön létre a káosz az idegrendszerben. Azt is kimutatták, hogy az időeltolódás fontos tényező a káosz létrejöttében.
A kaotikus dinamikájú folyamatok előnye elsősorban abban rejlik, hogy szélsőséges körülmények esetén is működnek. Bizonyos fajta kóros elváltozás kísérőjelensége, hogy a változékonyság eltűnik és előtérbe kerül a periodikusság.
A tudósok már régóta figyelembe veszik, hogy egyes kaotikusnak nevezett jelenségek, amik adott pillanatra -a tudomány szemszögéből vizsgálva- megjósolhatatlanok, bizonyos határértékek között jellegzetességeket mutatnak. Ezeket a kaotikus jelenségeket az attraktorok írják le. Ezek vizsgálata vezetett ahhoz a feltételezéshez, hogy a káoszban is rend van, ami a fraktálok segítségével meg is jeleníthető. A fraktálgeometria tehát a káosz geometriája.
Az euklideszi geometria és a fraktálgeometria között lényeges a különbség. Egy páfránylevél leképezése hagyományos módszerrel, egyenesekkel, 20 ezer rajzelem segítségével megjeleníthető. A fraktálgeometria ennek kódolását két levél és egy szárdarab rögzítésével végzi. A műveletsort többször ismételve, kicsinyítésekkel, forgatással átalakítja, míg kialakul a páfránylevél.
Mikor az önhasonlóság szigorú ismétlődést mutat lineáris fraktálokról, ám ha az önhasonlóság csak részben igaz, nemlineáris fraktálokról beszélünk. Erre a formagazdagságra jó példa a Mandelbrot-halmaz. A véletlenfraktálokat az jellemzi, hogy a statisztikailag igaz önhasonlóságot véletlenalgoritmusok szabályozzák. Erre jó példát szolgáltatnak a felhők és a hegyek felszíne.
A fraktálgeometria nem a természeti képződmények utánzata, hanem annál jóval több, ugyanis mindkettő ugyanazt az algoritmust használja. Ezáltal betekintést nyújt nemcsak a fizikai, hanem a magasabb szintű világok természetébe is.
A fraktálokkal, a káosszal vagy a nemlineáris dinamikával foglalkozó kutatás nem csak az élettanban, hanem a mágiában is hamarosan fontos területnek számít majd.
A Hermész Triszmegisztosz nevéhez fűződő Tabula Smaragdina, azaz az Analógiák tana, a ma ismert mágia alapja. Lényege, hogy a Makrokozmosz és a Mikrokozmosz hat egymásra, az egyikben előidézett változás a másikban is változást hoz létre.
A Smaragdtábla legfontosabb mondata: "Való igaz, hazugság nélküli és teljességgel bizonyos, hogy ami lent van, az megegyezik azzal ami fent van, és ami fent van, az megegyezik azzal, ami lent van, így jön létre az egység csodája."
Ez a mondat látszólagos egyszerűsége ellenére, amint tanulmányozni kezdjük, egyre bonyolultabbá válik. A fraktálok segítségül szolgálnak Hermész törvényének megértéséhez, sőt annak túllépéséhez is, miáltal vizuálisan, fizikailag leképezhető bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a részletek megegyeznek a teljes egésszel. Ha meg akarunk változtatni egy fraktál részletet, meg kell változtatnunk magát az algoritmust. Ennek egyik eredménye, hogy a nagy kép, azaz a teljes egész is a változtatás mértékének megfelelően alakul át.
Minden fizikailag létező dolognak van felsőbb síkú megnyilvánulása. Az Analógiák tana szerint például a Yesod szefira megnyilvánulásai a félelmek, a tudatalatti, az álmok, az anyaság, a romantika, a nőiség, a depresszió, az intuíció, a víz, a Hold bolygószféra és így tovább. Ha meditációban megértjük és befogadjuk a Yesod szféra által szimbolizált tulajdonságokat, felszínre hozhatjuk a tudatalattiban elfojtott vagy még fel nem ismert tulajdonságokat, a feminin oldalt és erősíthetjük intuíciónkat.
Amint felfedezzük a természetben található fraktálokat, közelebb kerülünk az analógiák megértéséhez. Tetszőleges mértékben nagyíthatunk vagy kicsinyíthetünk, az eredménynek minden esetben csak a rendelkezésünkre álló eszközök szabnak határt.
A mágikus tradíció szerint minden létező a végtelenből vagy a semmiből származik és oda is tart. A Megnyilvánulatlan Isten megnyilvánulásai (Ain Soph Aur) egyre lejjebbi szinteket érnek el, a visszajutás csak a végtelen megértésével (Ain Soph) és a feloldódással (Ain) lehetséges.
Ha segítségül hívjuk a héber Kabbalah szefiráit, megérthetjük a test, lélek, szellem hármasságát és az egyes szintek elvégzendő feladatait. Az alsó, azaz a test régióiban létező ember elsődleges dolga megérteni környezetét, és minél több fizikai tapasztalatot szerezni, a lelki síkon élő ember feladata megismerni önmagát, és kiteljesíteni egóját. A magasabb, szellemi síkok ezzel szemben az elengedést tanítják, a már tökéletes ego feloldását, az angyali régiók és a nem fizikai lét felé való törekvést.
A test és a lélek halandó, azonban a(z általunk felfogható) szellem halhatatlan. A Kabbalah Malkuth-ja, Yesod-ja, Hod-ja, Netzah-ja a test, és a fizikai tapasztalás. A Tipheret, a Geburah és a Chesed a lélek, az ego tökéletesítése, az emberre ható lehetőségek, problémák, tulajdonságok feloldása. A Daath kapuján átjutva, az ego-t elengedve, eljuthatunk a Binah, a Chokmah és a Keter szefirákig.
A fizikai világ, kiegészítve az asztrál- és mentálsíkkal egyaránt az analógiákat tanítja. Ha a mágus kialakítja magában az analóg gondolkodást, akármerre néz, mindenhol meglátja az összefüggéseket. Miután túljutott a Daath-on, és megérkezett a Binah-ba, rá kell döbbennie, az Analógiák Tana egészen más értelmet nyert.
Ebben a szférában csak fekete és fehér létezik, csak a szigorúan vett dualitás, a Rend és a Káosz uralkodik. Az analógiák helyett meg kell ismerkednünk az ellentétekkel, amik természetesen az alsóbb világokban hatnak a legerősebben, de a szellemi régiókban válnak ketté. Ha elkezdődik a fizikai síkon is létező ember ego-jának feloldódása, meg kell tapasztalnia a káosz állapotát ahhoz, hogy az alsóbb síkokon rendet tudjon teremteni. Saját létezésével kell fenntartania a dualitást, ahhoz hogy ezt meg is tudja semmisíteni önmagában és tovább tudjon lépni.